Nyolcvannegyedik fejezet (utolsó)

Helló(:

Hát, ez is eljött...

Igazából nekem nagyon hamar elment ez a majdnem egy év. 

Fel sem tűnt és annyi oldalt írtam. Eszméletlen...

Reméltem azért sikerült egy jó, élvezhető történetet írnom és nem untátok magatokat halálra.

Azt is remélem hogy néha meg tudtalak titeket nevettetni vagy éppen szomorítani(az utóbbit kétlem)

Mindegy... a lényeg hogy nekem csodás egy év volt és nagyon köszönöm hogy olvastátok és szerettétek a blogom<3

Nagyon szeretlek titeket<3<3

És még egyszer így utoljára jó olvasást:')

Leah Hewitt

    * 5 év múlva*

Egyszer mindenki életében eljön A NAGYNAP. Amikor egy napra hercegnő és boldog lehet mindben nő. Legalább egy kis időre.  Bárcsak azt mondhatnám, hogy az én napon jött el ma, de sajnos nem. Ez a nap Tiffany és Zayn napja.

Carter és Frank volt olyan kedves hogy befogadott magához. Nem vettek új lakást miután elköltöztem. Frank rögtön oda költözött.

 Reggel kipattantak a szemeim és rögtön hívtam Tiffanyt, hogy hol van. A körmösnél ücsörgött éppen és nagy nevetgélés vette körül. Rögtön oda utaztam, és mint kedves segítőkész koszorúslányok mentünk. Már ott volt mellette Sandra és Alexa. A nevetést már kintről lehetett hallani.

- Helló! – köszöntem rögtön.

- De jó hogy jöttök. Szerintetek melyik legyen. – mutatott felém Sandra két csomag köröm matrica szerűséget. Mindkettő virág volt.  Először nem láttam a különbséget köztük aztán felfedeztem. Az egyiknek négy a másiknak pedig öt darab szirma volt a fehér virágnak. Nagy eltérés, tényleg… Ráböktem az öt szirmosra aztán Carter is, így el lett döntve hogy az öt szirmos lesz a körmén.  Megvártuk ameddig megcsinálják neki, közben természetesen ezer telefont kapott.  A tortát nem tudták hova vigyék, a virágokkal is galiba volt. Meg aztán hívták ismerősök (nagyon távoliak) meg nem ismerősök is, akik valahonnan megtudták szerencsétlen számát. Így lett az, hogy kikapcsolta és azután Cartert hívogatták az esküvői gondokkal kapcsolatban. Szóval az ő telefonja csörgött folyamatosan. Nekünk (Alexa, Sandra és én) az volt a dolgunk hogy Tiffanyt biztosítjuk, hogy jól néz ki, biztos, hogy nem lyukas a frufruja és hogy nem nincsen baj a ruhájával sem. Még csak reggel fél nyolc volt mire végeztünk ott és mehettünk a fodrászhoz. Ott is csücsültünk és másfél órát. Közben Carter és Alexa elment a buli helyszínére intézkedni, mert nem ment semmi. Tiff totál ideges volt ezért mindenkivel kiabált. Végül felhívta Zanyt és megnyugodott. Fogalmam sincsen mit mondott neki, de utána kedves volt, de csak egy fél óráig. Utána minden a régi lett. Mikor ott is végeztünk elindultunk Tiffany és Zayn közös házába. Ott végre nyugisabb volt minden. A családtagok viszont körülugrálták és mindenki alig hitte el, hogy lehet ember ennyire gyönyörű. Na, ja. Tiffany és Zayn tökéletes páros. De komolyan. Kiegyensúlyozott párkapcsolat már a legelejétől (igaz hogy csak fogadásból jöttek össze, de valami megváltozott, hihi a sors), és kinézetre is. Adnak magukra és úgy egyáltalán. Ha az ember rájuk néz, rögtön el kell mosolyodniuk, mert, látszik, hogy feltétel nélkül szeretik egymást és bármit megtennének a másik boldogságáért. Képesek lennének, a saját magunk örömét feladni csakhogy a másik boldog legyen. És ha ezt nem is mutatják meg vagy nem is tudják, de érzik. Mindenki érzi körülöttük.

- Fent van a ruhád! – vigyorgott Tiff anyukája, Emma.

- Jó, anya. Köszi.

- Na, menjél gyorsan.  – mosolygott tovább. Szerintem ő jobban be volt zsongva mit Tiff, pedig azt nehéz megdönteni.

- Jó, csak ne lökdöss. – forgatta a szemeit, de anyukája nem vette észre. El volt foglalva hogy a lánya férjhez megy, ráadásul nem is akármilyen férjhez. Kb. 10 perc múlva Tiffany elkezdett lejönni a lépcsőn.  Addigra már haza esett Caretr és Alexa is. Mindenki tapsolt (Emma és Zayn édesanyja, Patricia sírt).

- Na, hogy tetszem? – kérdezte mosolyogva. Tudta a választ, de imádta hallani, ahogyan mindenki őt dicséri.

- Gyönyörű vagy kislányom. – ment oda az anyukája és egy jókora puszit nyomott az arcára. Tiff kedvesen mosolygott majd Sarah utasítására leült a kanapéra. Mivel Sarah sminkes, megcsinálta Tiffany és a többiek sminkét is. Nem volt nagy durranás, csak egy természetes smink. Tiffany kívánságára a levendula-mályva kombó voltak a fő színek ezért nekünk is olyan ruhában kellett lennünk. Gyönyörű levendula színű, spagetti pántos, földig érő, deréknál húzott ruha volt. A hajunkat besütöttük, az se volt nagydolog. Nem voltunk figyelem felkeltőek sem semmi ilyesmi. Ez Tiff és Zayn napja. Ezután jött a nagy rohanás. A cipő hol van, és hogy mikor jön már az a fránya limuzin (igen, Zayn ragaszkodott a limohoz, amit persze nem bántunk). Tiff, mi koszorúslányok és a két anyuka ment limóval, a többiek szalagos autóval. Időre odaértünk és mindenki a helyére állt. Először egy kisebb felvonulás szerű valami volt. A templomig sétáltunk. Elől ment Zayn és Tiff, mögötte pedig mi koszorúslányok. Carter állt mellettem, mögöttünk Alexa és Sandra. Utánunk a szülők majd a közelebbi családtagok végül a barátok. A legvégén pedig azok mentek, akik nagyon távoli rokonok vagy csak néhány rajongó, akik voltak olyan szerencséjük, hogy Zayn beengedte őket... Ők egyfolytában videóztak, képeket csináltak és hasonló dolgokkal örökítették meg ezt a fantasztikus élményt.

A templomba érve rögtön elfoglaltuk a legelső helyeket. Lassan, de biztosan megtelt az összes pad és az utolsók is beértek kintről (nekik nem jutott ülőhely). Megküzdött a ceremónia. Mindenki mosolyogva nézte őket ameddig a pap elmondta a hosszú monológját. Igazából nem nagyon kötött le a megható beszéde, ugyanis amikor unalmamban jobbra fordítottam a fejem megpillantottam Niallt. A szívem hevesen kezdett verni, a térdeim remegtek és a félelemtől a gyomrom is kavarogni kezdett. Totál megdöbbentve eszméltem fel hogy ma ő is itt lesz. Eddig nem gondoltam bele. Hiszen Niall Zayn egyik legjobb barátja, szint a testvére. Egyértelmű hogy itt van, én mégis elfelejtettem. Amikor erre fele kezdte fordítani a fejét én rögtön visszafordítottam és beteges figyelemmel kísértem tovább a beszédet. Mikor úgy gondoltam már nem néz, oda pillantottam. Hiba volt. Ő is figyelt engem, de őt nem zavarta, hogy egymást bámuljuk azok után. Mondjuk, csak nekem kell rosszul éreznem magam, hiszen én csaltam meg őt. Hirtelen elmosolyodott. Éreztem, hogy totál kipirosodok. Én is próbáltam egy erőltetetlen mosolyt villantani, de helyette szerintem inkább ijesztő vigyorodásba kezdtem. Végül inkább elfordítottam a fejem. Így szerintem mindketten jobban jártunk. Én biztosan. Tovább figyeltem a beszédet majd a végén megcsókolták egymást. Mindenki nagy tapsban és ujjongásba kezdett. Elindultak kifelé. Mire kiértünk ott voltak Zayn testvérei és a friss házasokat rózsaszirmokkal dobálták. Nagyon boldog pillanat volt, kirázott a hideg. Ezután egy kicsit leülhettünk pihenni. Mi Carterrel hoztuk a formának ugyanis rögtön leültünk a fűbe. Sandra végül Alexa is velünk tartott. Tiff persze sipákolt, hogy álljunk fel, mert tönkre tesszük a ruhát. Persze eszünkben sem volt felállni.

- Mindenki álljon be! Csokordobás. – mosolygott egy kedves bácsi. Fogalmam sem volt ki ő, de komolyan. Se Tiffanyhoz se Zaynhez nem tudtam kötni. Mindegy…

Mi is odaálltunk a tömegbe minden egyes nem házas lánnyal együtt. Mi négyen csak hátra mentünk, nem igazán akartuk csokrot elkapni. Aztán Tiff hátra fordult és egy jó nagyot dobott a csokron.

Repült majd azt vettem észre, hogy Alexa mulyán bámulja, és nem tudja, mit kezdjen vele. Észbe kapott és vigyorogva felnézett.

- Én fogok következőnek férjhez menni! De jó! – kiáltotta vidáman és ugrándozni kezdett. Aztán odafutott Levihez (a barátja) és egy forró csókot nyomott a szájra. Sajnos Finnel szakítottak fogalmam sincs miért.

- Attól hogy most ő a pasija nem biztos, hogy hozzá fog feleségül menni. – forgatta a szemét Carter.

- Ez bunkó volt. – ráztam a fejem. Carter megvonta a vállát és szemét megforgatva tovább állt inkább. Hát igen, és Franket nem szerettem ő meg Levit nem szereti.

Ezután a mentettel mentünk tovább egy anyakönyvi hivatalba vagy hova. Ott velünk együtt elintézték a papírokat (ez olyan második szertartás szerűség volt) majd mentünk az étterembe. Az egészet kibérelte Zayn (természetesen nem egy putri hely volt, így csak ámultam-bámultam, mert ilyen helyen még nem ettem). Sok-sok kör asztal állt egymáshoz viszonylag közel. A terem legvégében volt egy magasító dolog és azon állt Tiffany és Zayn asztala. Mögötte a falon egy óriási szív volt. A szív egyik felében volt Zayn, a másikban Tiffany feje.

Egy középen lévő asztalra nagy betűkkel ki volt írva, hogy „Carter, Emily Sandra, Alexa, Levi, Justin, Frank”. Hát igen, mindenkinek volt pasija kivéve nekem. Szép…

A mellettünk lévő asztalon pedig kik foglaltak helyet? Hát persze hogy a banda többi tagja és barátnőik. Niall, Harry, Liam, Sarah, Louis. (Harry kidobta Jenifert mikor megtudta, hogy elmondta a megcsalásos dolgot…)

-… és most, kezdődjön a tánc! – fejezte be a bácsika majd Zayn karon fogta Tiffanyt és táncolni kezdtek. Tiffanynak könnyes lett a szeme Zayn pedig csak mosolygott. A tánc közben látszott, hogy beszélnek, néha elnevették magukat aztán hirtelen komolyak lettek. Aztán jött az, amikor Tiffanyt az apukája kezdte el táncoltatni. Tiff könnyezett, apukája könnyezett, anyukája is sírt. Hát igen, ők ilyen sírós család. Lassan a többi ember is kezdett felszállingózni a táncparkettre. Frank és Carter mentek fel elsőnek (tipikus) aztán ment Liam és Sarah őket követte Alexa és Levi. AZ egészben az volt a furcsa hogy Alexát kellett rángatni. Hát, igen. Levi romantikus típus. Egyre több pár ment fel, majd viccből Louis és Harry felmentek, mint pár. Mindenki nevetett rajtuk, de ők full komolyan végig táncolták a számot. 

- Most, hogy így kitáncoltunk magunkat, jöjjön a vacsora. – felelte a bácsi majd viccesen felvezette ezt az egészet. Igaz hogy csak fél 7 volt, de mindenki éhes volt. Először az előétel jött. 3 féle saláta és 3 felé leves. Én csak salátát ettem. Ezzel egyedül voltam mivel körülöttem mindenki más levest evett. Gyorsan magunkba tömtük az egészet majd jött a főétel. Abból még több féle volt. Én maradtam a bevált halnál és sült krumplinál. Carter viszont telerakta a tányérját báránnyal, disznóval, sült krumplival és levezetés képpen egy kis paradicsomos cuccot evett.

- Úgy látom befejezted a diétát. – mosolyogtam rá Carterre. Ő csak teli szájjal bólogatott egyet és megtörölte a száját.

- Jól látod. – motyogta mosolyogva. Mire mindenki megevett mindent újra éhes lettem, így az édességből jó sokat tudtam enni. Kókuszgolyót, tortát, almás sütit, sós süteményeket is magamba tömtem mindenféle nehézség nélkül. Este kilencre fejeztük be az evést és ezután elkezdődött az őrület. A zenekar zenélt, a tömeg táncolt és mindenki már becsiccsentett rendesen. Én szinte végig egy helyben ültem és bámultam magam elé, mígnem oda jött egy magas srác. Csak fél szemmel láttam, nem nagyon figyeltem rá. Aztán megszólalt.

- Szia, Emily. – mondta és rögtön tudtam ki az. Niall állt mellettem. Először nem tudtam mit is kéne mondanom neki… csak bámultam rá tátott szájjal.

- Helló. – nyögtem ki végül.

- Leülhetek? –kérdezte és az üresen lévő székekre mutatott. Csak én ültem az asztalunknál…

- Persze. – bólintottam. Nagyot nyeltem. Borzasztó ideges lettem, fogalmam sem volt mit csináljak. Körülbelül egy percig csak némán ültünk egymás mellett.

- Ahogy hogy vagy? – kérdezte.

- Amúgy jól. – mosolyogtam rá. –Te?

- Amúgy én is jól. – bólintott majd még jobban mosolyognom kellett. Nem hogy nem haragszik, még beszélget is velem. – Tudod az egyik haverom kicsit félénk, és nem mert idejönni hozzád… és megkért, hogy kérdezzem, meg hogy van e éppen valakid? – kérdezte lazán. Itt egy világ tört össze bennem. Nem azért jött, hogy ő jöjjön velem össze. Csak becserkésző…

- Nincs. – feleltem normálisan. Nem akartam, hogy hallja a hangomon a csalódottságot.

- Értem. Szóval szívesen összejönnél vele?

- Hát… ha megismerhetném. – mosolyogtam. Amúgy nem akartam megismerkedni vele. Inkább Niallal beszélgettem volna.

- Okés. Akkor ide hívom. – biccentett. Felállt majd eltűnt a kajás dolgoknál. Akartam figyelni hova megy, de elvesztettem.  Egyedül üldögéltem majd ismét feltűnik Niall. Leült és rám mosolyog.

- Hol van?

- Most evett hagymás cuccot, azt mondta vár, amíg viszonylag jobb lesz.

Elnevettem magam. Ez kész… a hagyma holnapig érződni fog szerencsétlenen…

- Amúgy hogy hívják? – érdeklődtem.

- James.

- Ó, és körül tudnád nekem írni?

- Aha, barna haja van, kék szeme… olyan 180-185 cm magas…

- Helyes? - vágtam közbe.

- Nem tudom… - vonta meg a vállát.

- De sok csajnak tetszik?

Niall nyitotta a száját valami bunkó megnyilvánulásra, de inkább hallgatott. Jól tette.

- Igen, nagyon sok lánynak tetszik. – bólintott.

- Értem. – mosolyogtam. Ha sok lánynak bejön, csak nem lehet csúnya…

- És, nálad van valami csaj ügy?

- Hát csak egy éjszakás kalandok.

- Tyű… nem is tudtam, hogy te vevő vagy egy olyanra.

- Tőled tanultam. – jegyezte meg. – Bocs… nem hagyhattam ki.

- Inkább nekem kéne bocsánatot kérni…

Ismét csend lett.

- Mindjárt jövök. – indult el a mosdók felé.  Annyira szégyelltem magam, amit tettem, még ennyi idő után is…

Ahhoz képes, hogy WC-re ment nagyon sokáig nem is láttam. Amikor viszont megpillantottam egy csajjal táncolt.  Nagyon szomorú lettem. Legszívesebben haza rohantam volna, de nem akartam hisztizni az esküvő alatt. Bunkóság lett volna. A szám végével lecsücsen mellém Frank és Carter.

- Olyan jót táncoltunk te! – fújta ki magát Frank.

- Mit akart Niall? – kérdezte meg rögtön Carter. Aha, szóval figyeltek.

- Ha kell, megverem.  –ajánlotta fel Frank. Jót röhögtünk ezen aztán elmagyaráztam nekik a dolgokat.

- Kerítő lett? – csodálkozott a barátnőm.

- Úgy tűnik…

- De legalább rendes és próbál egy új fickót keresni neked.

- Ja, tök rendes… csak az a gáz hogy én nem akarok összejönni James- szel.

- Pedig mással nem igazán fogsz tudni… legalábbis itt.

- Meg ő angol. Én meg Amerikában lakok…

- Költözz vissza! – csillant fel Carter szeme.

- Mintha ez olyan könnyű lenne, plusz nem fogok egy olyan srácért, akit még nem is láttam…

- Nem is láttad még?

- Nem. – ráztam a fejem idegesen. Carter pár másodpercig bámult aztán jó hangosan felröhögött. Frank kicsit tovább tartotta magát, de végül ő is kinevetett.

- Köszi, a baráti támogatást. – jegyeztem meg.

- Nyugi, tuti fogod látni. Azért nem vagyunk annyian, hogy elbújjon. – próbált vidítani Frank.

- Amúgy hogy néz ki? Helyes?

- Én is itt vagyok! – integetett Frank.

- Nyugi van szépfiú! Téged szeretlek. – csókolta meg.

- Attól még rajtad tartom a szemem!

- Még jó hogy! Ha más csajokon legeltetnéd, tuti leütném mindent!

- Miért nem engem? – lepődött meg.

- Mert te nem tehetsz róla hogy szépek… - mondta Carter amolyan „ezt meg hogyhogy nem tudod?” stílusban.

- Most azért megnyugodtam, hogy nem fogsz bántani. – fújta ki a levegőt. Erre Carter egy zsibit adott neki. Frank felüvöltött. – Ez nagyon fáj! – simogatta a felkarját. Carter csak kuncogott majd megcsókolta barátját. Frank átkarolta majd mindketten komolyan felém fordultak. Félelmetes milyen gyorsan tudnak érzelmeket váltani.

- Na, gyere táncolni! – ragadta karon Franket és mentek táncolni. Én röhögve figyeltem őket, mert nagyon viccesek voltak. Körbe néztem és láttam, hogy Harry egyedül ül, szomorúan. Inkább oda mentem hozzá hisz így én se leszek egyedül és ő se.

- Szia. – mondtam. Felnézett és rögtön elmosolyodott. Felállt és szorosan megölelt.

- Úristen, Emily. De örülök neked. – szorongatott, a hangja vidám volt.

- Hogy vagy? – ültünk le.

- Jól. – biccentett. – Te?

- Én is. Annyira örülök nekik. – mutattam Zaynék felé. Annyira boldogok voltak.

- Én is. Hihetetlen hogy összeházasodnak.

- Az biztos.  Ilyenkor mindig a vacsora jut eszembe.

- Milyen vacsora? – nézett rám értetlenül.

- Amikor összejöttek.

- Ja, én akkor Niallal voltam elfoglalva. Úgy parázott elhívni randira. Nagyon vicces volt. Az egész kocsi út alatt ott lökte, hogy, hogy fogja, mondja. Rajtam gyakorolta.

- Te voltál én? – mosolyodtam el.

- Aha. – bólintott. Nevettünk egyet aztán Carterteréket kezdtük figyelni.

- Furcsa hogy még együtt vannak. – mondta Harry és karjait maga előtt összefonta.

- Furcsállod? – kérdeztem.

- Igen. Nem hittem volna, hogy akár csak egy évig is együtt lesznek…

- Erre már 6. éve fognak együtt járna.

- Hát, ja… a végén még ők is összeházasodnak. – forgatta a szemeit Harry.

- Zavarna?

- Nem. – vágta rá. – Vagyis… nem tudom. Már nem szeretem őt úgy, de akkor is. Régen még mi beszéltünk erről, most meg ők.

- Beszéltetek erről?- csodálkoztam, hiszen csak egy évig jártak…

- Nem, így kimondottan erről, mindössze a jövőnkről. Hogy összeköltözünk majd, csak akkor jöttetek ezzel az „összeköltözünk, de jó lesz együtt lakni” dologgal. Nem akartam Carternek ezt szóvá tenni, inkább hagytam. Mondjuk akkor nem is nagyon kedveltelek, mert féltem, hogy így kevesebbet leszünk együtt, de aztán rájöttem, hogy igazából ugyanannyit vagyunk együtt, szóval ismét kedveltelek. – mosolygott rám.

- Ó… de megfordult a fejedbe hogy elveszed feleségül?

- Csak a kapcsolatunk legvégén. Igazából nem jegyeztem volna el, maximum 1 év múlva.

Ezután Harry elment táncolni Tiffel és Zayn jött a helyére. Zayn folyton vigyorgott és Tiffanyt bámulta.

- Annyira csodálatos lány. – szólalt meg.

- Az biztos. És most a feleséged.

- Elképesztő. – mondta nagy csodálattal. – Annyira gyönyörű lány.

- Az biztos.  Irigyelésre méltó.

- tessék? – nézet rám. Úgy látszik eléggé elveszett a felesége látványában…

- Semmi. – legyintettem.

- Hol lehetnek már? – nézett az órájára. Fogalmam sem volt kit kereshet.

- Kik?

- Hát Raszta, Charly, Rick és Josh, meg asszem”Barbara és még egy csaj…

Először nem tudtam honnan ismerősek a nevek majd leesett.

- Idejönnek? – tátottam a számat.

- Persze. – bólintott. – Meghívtam őket is. Sajnos késnek egy kicsit mert nap közben dolgoztak. – rázta a fejét szomorúan. – De hogy lehet ennyit késni. – értetlenkedett tovább én meg csak magam elé bámultam. Mi van? Ide jön Josh? De honnan és hogyan ismerték meg egymást? És miért vannak ennyire jóba hogy az esküvőre is eljöttek, ami amúgy nagy privát… nem értem.

- Honnan ismered őket?

- Díjkiosztó… - legyintett.

- Ennyire jóban vagytok?

- Aha. Sokat dumálunk. – vonogatta a vállát. – De gond? Mert eléggé furcsa lett a hangod.

- Nem, csak… rossz emlékek fűznek hozzájuk.

- Hogyhogy?

- Tudod, én és Josh.

- Te jártál Josh-sal? – kerekedett el a szeme.

- Igen! Nem emlékszel?

- Mikor?

- Még jó régen nyáron… - mondtam Zayn bambán bámult. – Tudod, amikor Magyarországi út után szakítottunk.

- Ja! Megvan.

- Végre…

- Akkor neked volt pasid? Ha jól emlékszem Tiff nem is említette.

- Szerintem ő sem tudta, hogy volt barátom akkor. Nem beszéltem akkoriban a régi barátaimmal. Josh ismerőseivel lógtam…

- Ja… értem.  Na, amint látom, Tiffany már nem táncolt szóval megyek. – indult el gyönyörű hitvese irányába. Harry nem jött vissza elment valahova szóval megint egyedül ücsörögtem tovább, de nem sokáig. Niall termett ott hirtelen mellettem és leült. Ki volt pirosodva az arca és nagyon vigyorgott.

- Miért vigyorogsz? – kérdeztem. Megvonta a vállát.

- Csak úgy. – válaszolta hanyagul. – Amúgy nincs meleged? – kérdezte.

- De egy kicsi. – legyeztem meg magam. Amúgy tényleg volt.

- Akkor nem megyünk ki?

- Hova? Az udvarra?

- Aha, levegőzni. – mondta kicsi mosollyal. Bólintottam majd kimentünk. Nagyon fülledt és nehéz volt kint is a levegő, igazi nyári este. Az utcára mentünk ki. Az út másik oldalán volt egy pad. Oda mentünk és leültünk. Először csak csendben ültünk egymás mellett. Nem tudtunk mit mondani egymásnak. Kicsit zavarban voltunk…

- Olyan kis szomorkás vagy! – mondta és egy kicsit megsimította az arcom. A szívem hevesebben kezdett el verni. A kezem még mindig nagyon meleg volt és puha.

- Csak fáradt vagyok.

- Ez hülyeség. Mindig ez a kifogás! Ha valaki ezt mondja a „mi a baj?” Kérdésre akkor bizony nagyon rossz kedve van valami miatt. Szóval… halljuk!

Mit vár, hogy elmondom neki, hogy miatta vagyok szomorú és mérhetetlenül sajnálom még mindig? És hogy nem tehetek róla, de még mindig bejön, és ha tehetném, újra összejönnék vele?

- Szóval? – firtatott.

- Csak elszomorít, hogy mindenkinek van valakije én, meg mint egy idióta krumpli tök egyedül vagyok…

- Én szeretem a krumplikat. – vonta meg a vállát. Kicsit elnevettem magam. Ezután ismét kínos csönd lett. Ekkor egy kocsi gurult el előttünk aztán megállt. Kialudt a reflektor és pár másodperc múlva már szálltak is ki az autóból. Először egy kék hajú csajszi ezután egy lilás hajú, majd két hosszú lóboncú srác. Legutoljára pedig kettő normálisan kinéző fiú. Ők voltak azok… Nem vettek észre minket, rögtön bementek az épületbe. Niall elég ideges lett, maga előtt összefogta a karját és nyugtalanul fészkelődött miközben kifújta a levegőt. Szemével kísérte őket. Mikor beértek rám nézett. Akkor már nyugodt volt.

- Mesélj valamit.

- Nem tudok semmit. James hol van? – érdeklődtem félénk barátja felől.

- Öhm... haza ment.

- Mi? Miért? – szomorodtam el.

- Rosszul lett a sok hagymától… majdnem kidobta a taccsot. Inkább haza ment.

- Uh… szegény. Ha beszélsz, vele mond neki hogy jobbulást.

- Oké. Átadom majd neki. – bólintott enyhe mosollyal. Rámosolyogtam én is aztán ő az eget kezdte bámulni. Én is vele néztem vele. Kicsit kromatikusabb is lehetett volna, de így hogy nem járunk, nekem elég volt. A csillagok néma bámulása közben hirtelen egy hullócsillag húzott el felettünk.

- Azt a…! Láttad? – nézett rám.

- Aha. Gyorsan kívánj! – hadartam izgatottan. Behunytam a szemem és kívántam. Szerintem mindenki tudja mit kívántam…

- Na, mit kívántál? – kérdezte Niall.

- Titok. – raktam a mutatóujjam a szám elé.

- Na! – noszogatott.

- Nem! Akkor nem teljesül.

- Nem lehet tudni! – vigyorodott el. Bentről nagy ováció hallatszódott ki ezért gyorsan bementünk. A tortát vágták fel és osztották szét. A torta amúgy hatalmas volt, a tetején pedig Tiff és Zayn állt marcipánból. Nagyon gyönyörű volt. Összesen négy szint volt, mind más ízű. Vanília, csoki, citrom és karamella. Niallal citromosat vett én karamellásat. Leültünk egy asztalhoz aztán magunkba tömtük az egészet. Közben beszélgettünk, sokszor elnevettük magunkat és egyre inkább feloldódtunk egymás társaságában. Ehhez természetesen hozzá segített a jó sok pia is. Aztán éjfél előtt az idős bácsi mondta, hogy gyertyafény tánc lesz. Minden vendégnek adtak egy meggyújtott gyertyát és körbeálltak a friss párt. A villanyokat lekapcsolták ezért a gyertyák hangulatos, sejtelmes fénye világította csak őket. Gyönyörű volt. Egyik felemre Niall másikra Josh állt. Juhé… ennél rosszabb nem is lehetet volna. Josh pár másodpercig csak bámult, gondolom ismerős voltam neki aztán eszébe jutottam.

- Szia. – köszönt vidáman.

- Helló! – mosolyogtam rá. Josh nagyon boldognak és felszabadultnak tűnt. Amúgy semmit nem változott csak még több piercingje lett, és lett egy zöld fültágítója. A körben lassan dülöngéltünk a lágy zenére és mosolyogva (valakik könnyezve) nézték. A szám legvégén kikeringőztek a teremből és eltűntek. Ha jól tudtom, akkor átöltöznek újasszony és újember ruhába.

A gyertyák visszaadtuk és utána Josh elkezdett velem beszélgetni. nagyon meglepődtem. Kedves volt, sokszor megérintett és néha kicsit félreérthetően mondta a dolgokat. Én folyamatosan feszengtem és zavarban voltam.

- Mutassak videót? – kérdezte.

- Persze. – bólintottam. A koncertjükről mesélt. Elővette a gigafonját majd ott mutatott videókat, képeket. Fantasztikusan nézett ki.

Rich befejezi a zárószámot:

A tomboló tömeg

Raszta gitározik:

- Nem semmi. – mondtam elismerően.

- Annyira hitetlen hogy én vagyok ott és én gitározok nekik meg minden. Fantasztikus egy koncert. Annyira jó a hangulat. – mosolygott folyamatosan.

- Elhiszem. – bólintottam.

- Még mindig bírod ezt az irányzatot? – érdeklődött tovább.

- Igazából sosem bírtam… azért voltam olyan akkor, hogy befogadjatok vagy nem is tudom… - vakartam a fejem.

- Ó! – nézett fel mosolyogva. – Amúgy jól áll az a „lázadó vagyok” vagyok stílus.

- Igen?

- Aha. – biccentett majd visszatért a koncert felvételekhez.

- Nem lett furcsa ez a hirtelen hírnév?

- Nem. Valahogy én mindig is híres akartam lenni. Már kölyök koromban olyanokat csináltam, hogy koncertet adtam a plüsseimnek. Mondjuk akkor még egy műanyag gitárral, de  megtette az. – röhögött. Én is nevettem rajta majd egy kék hajú csak jött oda.

- Szia, édes. – köszöntötte csókkal a lány Josht. Én elképedve néztem mi van. Amúgy nagyon szépen nézett ki. Ő sokkal jobban illet hozzá, mint én. Valamit megbeszéltek majd visszament Rasztáékhoz.

- Ő ki volt?

- Ő a barátnőm, Janey.

- Nagyon szép. – bólintottam elismerően.

- Tudom. – vigyorgott. Mutatott még néhány dolgot majd visszament a barátnőjéhez. Nagyon kedves volt, nem emlegette a régi időket. Ő is és én is elfelejtettem mi volt.

Én Carterékhez mentem vissza. Nagyon elvoltak. Az asztalnál ültek, akár csak Alexa, Levi és Sandra. Justin épp Zaynnel beszélgetett.

Nagyon hangosan nevetgéltek, vicceket meséltek egymásnak. Épp amikor leültem jött a menyecsketánc. Mindenki táncolt Tiffany-val miközben Emma és Patricia a fehér borítékokat gyűjtötték, amikben sok-sok pénz volt. Mondjuk, nem értem nekik minek kell még több lóvé, de a hagyomány az hagyomány.
Ezután valami pénz söprés jött, de azt végig dumáltam Niallal, mert miután be lett fejezve az a táncikálás odajött. Nem volt semmi izgalmas témánk, de azért elvoltunk. Leginkább kint ültünk az udvaron, mert a benti levegőt nagyon nehéznek találtuk.
- És amúgy ez a James gyerek fog engem keresni vagy inkább felejtsem el?
- Tuti fog. Rendes srác. - motyogta. Kicsit mintha zavarban lett volna.
- Oké. - bólintottam. - Amúgy... ezt már régóta meg akarom kérdezni. - folytattam elég vékony, halk hangon. - Nagyon fájt amikor kiderült az... - néztem fel rá.
- Igen. Elég szar volt. - vágta rá. Értette miről beszélek.
- Sajnálom. - suttogtam.
- Jó, de az nem segített semmit. De miért feküdtél le vele? - nézet rám értetlenül.
- Elkezdtünk nosztalgiázni, előtte meg összevesztünk és tök szarul esett amit mondtál. És jól esett hogy valaki szeret.
- Én szeretlek... vagyis, szerettelek.
- Én is szerettelek, nagyon. - mondtam neki, a normálisnál hangosabban.
- Mindegy....attól hogy erről beszélünk még nem változtat semmin. - nézett rám és az arcra kis gúnyosság ült ki.
Egy fél óra után bementünk és még végig buliztuk az estét, ettünk is, ittunk is.
Este fél ötkor Niallal indultunk el. Mivel Carter és Frank már haza ment egy taxival, nekem is haza kellett valahogy jutnom. Niall volt annyira kedves és egy taxit hívott és haza mentünk. Először engem rakott ki. Velem együtt kiszállt.
- Köszönöm a taxit. - gyújtottam felé a taxi pénz felét.
- Nem. - lökte kicsit el a kezem. - Hagyd.
- Köszönöm.  - tettem zsebre.
- Amúgy...- kezdte és nagy levegőt vett. - Nem lenne kedved elmenni valahova velem, ameddig még itt vagy? - darálta le gyorsan. Idegesen várt a reakcióra.
- James nem fog megharagudni amiért te itt sunyiba elhívsz randizni?
- Elintézem. - legyintett és még mindig nagyon ideges volt.
- Hát... szívesen. - bólintottam én is nagyon zavarban voltam. Niall elmosolyodott és a pirossága még jobban kijött. 
- Akkor szia. - köszönt
- Szia. - mosolyogtam rá. Ott álltunk egymás előtt és ment tudtunk mi csinálni végül elindultunk egymás felé egyszerre, megálltunk majd ismét és megöleltük egymást. Jó szorosan. Ezután a taxis dudálni kezdett Niall meg morgott valamit aztán lelépett. Megvártam ameddig elmegy az autó majd az utca közepén elkezdtem ugrálni és betegesen vigyorogtam. 
Ezután felrohantam Carterékez. Már fent voltak vagy inkább még. Nem értették miért virulok ennyire, aztán elmeséltem nekik mindent. Carter alig hitt a fülének, Frank örült ahogyan én is.
Aludtam jó sokat, aztán vártam Niall hívását, de nem jött. Egész estig vártam, aztán már teljesen ki voltam borulva... Minden rossz gondolat eszembe jutott aztán este fél 10-kor megcsörrent a telefon. Niall volt az. Megkérdezte hogy holnap jó lenne e nekem. Természetesen jó volt.

Másnap egy órát készülődtem, jobban izgultam mint az első randinkon,de tényleg. Frank és Carter pedig olyan volt mint a szüleim. Carter aggódott és Franket csitította aki le akarta ütni Niallt(persze csak viccből, hogy apukámra hasonlítson. Hiába mondtam neki hogy nem ilyen nem érdekelte neki ez esett jól...). 
Lementem a ház elé. Niall ott állt és idegesen mosolygott.
- Szia. - köszönt.
- Szia. - mosolyodtam el...
- Mehetünk? - kérdezte.
- Aha. - bólintottam majd elindultunk egy park felé.

Nem akartam teljesen lezárni, mindenki döntse el hogy együtt e maradnak, vagy harmadszorra se fog működni nekik...:)

Amúgy jövő nyáron mindenképpen lesz egy új blogom, valószínűleg ugyanilyen fanfiction szóval kezdjétek el figyelni ezt a blogot majd újból, mert ide kiteszem a blog címét:D Persze csak ha érdekel titeket:DD

Szóval, még egyszer köszönök mindent<3<3

Nyolcvanharmadik fejezet

Hellótok:)

Ez az utolsó előtti rész:ss

Nekem borzasztóan furcsa, hogy itt tartunk. Hiszen, nem rég kezdtem csak el írni most meg már be van fejezve... durva.

Mindegy, még lesz egy rész. Addig is jó olvasást<3

Leah Hewitt

Másnap 10-ig aludtam, akkor is csak az kellett fel hogy valaki ráragadt a csengőnkre. Folyamatosan nyomkodta. Nagy nehezen kiszálltam az ágyamból mire abba hagyta. Ideges lettem, de ha már egyszer felkeltem nem feküdtem vissza aludni. Kiléptem az ajtón és csak Franket és Cartert láttam, ahogyan folyamatosan egymást ölelik és csókolgatják. Nem tudtam ezt mire vélni, ezért gyorsan becsuktam magam mögött az ajtó és maradtam a szobámba. 11-ig a neten lógtam. Gondoltam egy óráig csak nem üdvözlik egymást ezért kikukkantottam. Tényleg nem voltak ott. Lazán, egy száll bugyiban és egy feszes trikóban kimentem. Nem is gondolkodtam csak mentem. A konyha tök üres volt. Elkezdtem kutakodni. Az alsó fiókban találtam kenyérpirítót, gondoltam csinálok pirítóst. Lehajoltam érte.

- Bocsi, nem láttam, hogy itt vagy. – hallottam meg Frank hangját. Én villámsebességgel kiegyenesedtem és a pólómat húzogatni kezdtem a fenekemhez. Azonnal megfordultam és totál kipirulva néztem Franket ahogyan az arcát takarja. A francért is kell az ajtóval szemben lennie a szekrényeknek…

- Te ne haragudj. – motyogtam. Frank ekkor elvette a kezét majd sarkon fordult és elment. Én gyorsan elővettem a kenyérpirítót és csináltam magamnak egy finom vajas pirítóst.

Ebédelni utána nem tudtam, de nem nagyon zavart. Úgyis csak kecskekaja volt.

Közben kiderítettem, hogy ma hónapfordulójuk van. Eléggé meglepődtem, hogy tartják. Mi Niallal sosem tartottunk ilyet. Nem tudom miért. Sosem merült fel ez bennünk, hogy kéne ilyet tartani.

Már eléggé estefelé járt az idő. Gondolkoztam, hogy Niallt felhívom, hiszen tegnap sem hallottam róla semmit, de megelőzött. Mivel ott volt  kezemben a telefon azonnal fel tudtam venni.

- Szia! – köszöntem vidáman.

- Helló. – köszönt ő is, de valami baj volt vele. Hallatszott a hangján.

- Baj van?

- Beszélnünk kell… - szólt a telefonba komoran.

- Mi történt? – kérdeztem idegesen.

- Ezt neked kell elmondanod, szóval gyere. – förmed rám.

- Jól van, na, szia. – köszöntem el és rögtön lecsaptam a kagylót.  Jenifer elmondta neki. Ez nem kérdés… ekkor sírni kezdtem. Nem lehet, hogy megtudta...

Magamra parancsoltam, hogy ezt fejezzem be, lehet más miatt ingerült.

Nem vittem túlzásba az öltözködést. Azt kaptam magamra, ami a szekrényem legtetején volt. Egy sötétkék farmer, amerikai zászlós kötött pulóver (alá egy rövid és egy hosszú ujjú, hogy ne fázzak). Egy kék sál és egy barna bakancsot húztam még fel. Carter és Frank a szobájukban volt. Bekopogtam majd benyitottam. Az ágyon feküdtek és röhögtek.

- Elmentem Niallhoz.

- Rendben. – bólintott Carter. – Szia. – intett majd Frank is elköszönt. Én morogtam valamit aztán rohantam Niallhoz. Igazából túl akartam már esni ezen a beszélgetésen és nem is. Tudtam miről lesz szó, de közben reménykedtem, hogy nem tudta meg…

Busszal mentem, így elég sokat kellett utaznom, főleg mert nagyon forgalmas volt az út. Folyamatosan kattogott az agyam és többször is majdnem elsírtam magam.

Amint leszálltam a buszról lassú sétálásba kezdtem, húzni akartam ezt az egész dumálást. Bármennyire is próbálkoztam 15 perc múlva ott voltam… Nagy levegőt vettem és bementem a házába.

- Helló. – köszöntem. Niall a nappaliban járkál idegesen. – Na, mi az a nagyon sürgős dolog. – kérdeztem mintha nem tudnám, miről lenne szó.

- Kérlek, üljünk le. – mondta már nem annyira ingerülten, mint a telefonba, de azért lehetett hallani a hangján hogy valamiért morcos.  – Jenifer Zayn buliján mondott néhány érdekes dolgot, jobban mondva csak egyet. – fúrta bele a tekintetét az enyémbe. – Azt mondta, hogy még Tiff szülinapi buliján, lefeküdtél Jack-kel, ez igaz? – kérdezte meg egyre nagyobb szüneteket tartva a szavak közt.

A szívem összeszorult és szembe jutottak a dolgok, minden egyes másodperc, amit vele töltöttem.

- Válaszolj már! – mordult rám.

Mégis mit mondjak? Hogy nem? Nem bírok többet hazudni neki. A szemembe könny szökött.

- Annyira sajnálom.

Nall összehúzta szemét. Először döbbenet ült ki az arcára majd mérhetetlen haragfutott végig rajta. Nem telt bele sok idő és csalódott lett.

- Szóval igaz. – mondta ki végül vékony, szomorú hangon.

-  Én nem akartam, hogy az legyen. – folytattam sírva.

- Nem akartad? – röhögött fel kínosan. - Kétlem, hogy megerőszakolt volna, szóval csak ne mond ezt! Ezzel nem fogsz megoldani semmit! – mondta egyre dühösebben. Felállt a kanapéról majd én is.

- Niall…

- Ne, ne mondj, semmit csak menj el! Kérlek!

- Beszéljük meg!

- Nincs mit megbeszélni. Ha te egy olyannal akarsz lenni tessék! Itt a lehetőség, menj oda hozzá, járj vele, de engem felejts el!

- Mi? - torpantam meg. Kidob? Megint vége? Nem, ez nem lehet. Én nem bírom nélküle…

- Jól hallottad! Menj el! Szia. – köszönt el kíméletlenül. Közben mélyen a szemembe nézett. Lassan lehunytam könnyes szemem.

- Szeretlek. – mondtam ki.

- Szia. – nyomatékosította még jobban a köszönést.

- De Niall…

- Nem fogod fel? Nem akarlak látni!  - megfordultam majd elindultam. – Bárcsak soha ne találkoztunk volna… - mondta úgy, hogy még haljam, de ne tűnjön, úgy mintha nekem címezné. Nem tudtam mit mondani… földbe döngölt ez a kijelentése.

- Szia. – fordultam meg. Egészen a lakásunkig tartottam magam és nem sírtam, bármennyire is nehezemre esett. Viszont amikor beléptem az ajtón azonnal kitört belőlem a zokogás. Az ajtón lecsúszva bőgtem borzasztóan hangosan. Nem érdekelt semmi sem, az, se ha elrontom Frank és Carter ünneplését, az sem a szomszédok majd rám csöngetnek, hogy fejezzem be. Csak zokogtam és a fejemet hátra ütögetve az ajtónak kérdezgettem magamtól hogy „miért?”

- Mi történt? – jött ki Frank. Szerintem Carterre számított, nem rám. Nem válaszoltam csak sírtam. Egy szó nélkül odajött mellém, leguggolt és átkarolttá a vállamat és simogatni kezdte a hátam. Nem szólt semmit sem csak ott ült csendben és hallgatta a házban vízhangzó bőgésem. Egy 10 perc múlva Carter akart bejönni az ajtón, csakhogy tőlünk nem tudott. Frank nagy nehéz odébb támogatott majd az ajtón bejövő Carterre nézett. Nem értette mi van, csak bámult. Végül ő is követte Frank példáját és leült a másik felemre. Ugyanúgy, mint Frank ő is átkarolt. Így már hárman ültünk.

- Niall? – kérdezte. Én csak bólogattam. Ekkor leesett neki mi történt. – Sajnálom. – suttogta a fülembe. Igazából ez nem segített, de még jólesni sem esett jól. Csak zokogtam és zokogtam ameddig kicsit le nem nyugodtam. Azután itattak velem egy pohár hideg vizet, az arcom is lemosták majd Carter bejött velem a szobámba.  Velem szemben ült, nem szólt semmit. Tudtam, hogy arra vár, hogy elkezdjem én. Aztán 5 perc néma csend után elkezdtem. Kétszer is elkezdtem sírni, de hamarabb megnyugodtam. A végén csak szorosan átölelt.

- Nem lesz semmi gond. – csak ennyit mondott. Amikor megölet hirtelen elöntött a nyugalom, fogalmam sincs miért. Amikor az ölelésünk véget ért, egy szó nélkül kiment. Hátra feküdtem az ágyon és sírva fakadtam. Oldalra fordultam az ágyamon és akkor szembe kerültem a valósággal. Niall és Én vigyorogtunk a képeken. Még karácsonykor, szilveszterkor, néhány random képen… szörnyű érzés volt tudni, hogy ennyi volt, hirtelen csak így végleg annak a kis picsának köszönhetően. Ha nem ismerkedik meg Harryvel, akkor ez most nem lett volna.

Nem! Emily, nem hibáztathatsz mindig mást! Te vagy a hibás! Szembe kellett néznem a valósággal…

Egész este fent voltam. Forgolódtam, a képeket szedtem le a falamról és beragasztgattam abba az albumba, amit még régebben kaptam. Minden, amit eddig terveztünk roma dőlt MIATTAM. Talán ez volt a legrosszabb az egészben.

Természetesen Carter és Frank egy percig sem hagytak egyedül. Napokig folyamatosan mellettem voltak és támogattak. Elvittek kirándulni, szánkózni, Carter el akart rángatni fodrászhoz, de én ismét meg akartam hagyni a hajam hosszát. Sarah is segített. Minden este elsírtam neki ugyanazt, de türelmesen végig hallgatott. Sokszor ott volt nála Liam is ezért ő hallotta, de megkértem, hogy ezt Niallnak ne említse. Természetesen azt mondta, hogy egy szót sem fog mondani neki, de van egy olyan érzésem hogy néha-néha említett néhány dolgot. Ma is éppen beszélgettem vele amikor Carter kopogott.

- Igen. – szóltam ki. Ekkor Frank nyitott be.

- Öhm… Carter szólt, hogy megyünk el lassan…

- Oké. – bólintottam.

-  De te is jöhetnél velünk.

- Hova mentek?

- Csak a városba ki, de Carter nem akar egyedül hagyni. Nagyon félt… - mosolyodott el halványan.

- Mennyi időm van elkészülni?

- Megvárunk, ha jössz. – vágta rá.

- Oké, akkor sietek. – mondtam. Frank bizonytalanul biccentett aztán kiment. Gyorsan magamra kaptam valami meleg cuccot aztán mentünk is.  Nem volt túl sok kedvem menni, de jobb, mint bent poshadni. Amúgy egész jó volt velük. Elmentünk a London Eyes-hoz és alatta sétálgattunk. Szerencsére nem voltam gyertyatartó, mint gondoltam. Sokat voltak velem és rá kellett jöjjek, Frank jó fej és kedves. Bármennyire is próbáltam utálni nem tudtam. Jól esett, hogy ott volt velünk és ő is tartotta bennem a lelket. Felvázolta, hogy ezt egy fiú, hogy láthatja és totál igaza volt.  

 Este egyedül mentem haza, ma Carter ott aludt Frankéknél. Sajnáltam már előre, hiszen tuti, hogy ma is meg akarják majd téríteni szegényt…

*Két hét múlva*

Lassan február felé járt már az idő, de ugyanolyan nagy havazások és hófúvások voltak. Kemény volt a tél.

Egyre jobban túl voltam Niallon. Nem sírtam már miatta, nem volt semmi. A bulvár lapok is kihozták a hírt, de szerencsére ismeretlen okból szakítottunk. Remélem ez így is marad. Nem akarom, hogy megtudják a rajongók hogy mi történt. Biztos vagyok benne, hogy csalódnának bennem…

Épp munkát kerestem valahol jó messze Niallék munkahelyétől. Eddig mindig arra keresgéltem, hogy sokszor össze tudjunk futni, de így felesleges és fájdalmas lenne.

 Még nagyon hideg volt, ezért rettenetesen fáztam is ráadásul a cipőm teljesen átázott és a nadrágom szára is. Most már kicsi bántam, hogy a hóban sétálgattam, akkor még jó ötletnek tűnt. Eléggé ki fáradtan mentem (már hazafelé tartottam) mikor visítozó lányokat hallottam. Oda fordultam és nem hittem a szememnek. Niall és a srácok álltak ott. Egy nagy autóba szálltak be. Már mindenki bent volt, csak Niall állt kint. A kocsinál áll. Csak a feje látszott ki és mielőtt behuppant volna a járműbe körbe nézett és megpillantott. Mikor a szemedbe nézett, nagyot dobbant a szívem. Mindkettőnknek végig futott az agyán hogy most mi lesz, de ő csak ridegen elnézett mintha csak egy idegen lennék az utcáról, aki kicsit ismerős neki, de nem tudja honnan. Én viszont ott álltam elázva és végig néztem, ahogyan elhajtottak a járművel. A sok tini lány csak sikongat és boldogok, hogy találkozhattak vele, ha csak egy másodpercre is. Bárcsak én is egy rajongó lennék a sok közül, akinek nincsen Niallhoz nagyobb köze. Az jobb lenne. Akkor nem szenvednék, nem érezném úgy, hogy jobb lenne, ha nem is élnék. Mert a legnagyobb seb miatta van a szívemben. Átszeli az egészet és nem lehet meggyógyítani. Ez egy halálos seb…

Nem tehettem róla, de feltörtek az emlékek. Nem akartam az utcán a földre esni ezért inkább rögtön hazafelé igyekeztem még gyorsabban.  Mikor haza értem totál egyedül voltam. Sírtam, nagyon hangosan. Körülnéztem és mindenben ő jutott eszemben. Szörnyű volt, hogy újra fel lettek szakítva a sebeim… Rögtön elmentem lefürdeni. A víz tűz forró volt. Vörössé égetett, de nem érdekelt. Jól esett. Ott is még kicsorgott néha egy-egy könnycsepp, de jól tartottam magam. Végül eldöntöttem, hogy nem maradok itt Londonban. Akármennyire is nagyváros ez, bármikor összefuthatunk. És csomó minden így is rá emlékeztet… elköltözök anyáékhoz. Úgysem köt már ide semmi. Maximum a család többi tagja, akik itt laknak, de az unokatesómon kívül mindenki külföldön lakik…

Inkább ott fogok dolgozni. Lakásom úgyis lesz, emlékek nem fognak nagyon zaklatni, maximum a karácsonyi dolgok, de azok miatt nem aggódok. Öcsi majd eltereli a figyelmemet.

Másnap Carter estefelé haza jött. Nem tudtam hogyan kezdjek ennek neki, hiszen ez nekem is és neki is fontos.

- Beszélnünk kell. – kezdtem már rögtön. Még a kabátját se vette le.

- Úristen mi történt? – rémült meg.

- Semmi komoly. – nyugtattam meg. Leültünk a kanapéra egymással szembe és komolyan rá néztem.

- Ijesztő vagy, amikor ilyen komolyan viselkedsz. Ez ritkaság… - viccelődött.

Ezen muszáj volt elmosolyodnom, de hamar komoly lettem megint.

- Szóval, mióta Niallal már nem vagyunk együtt, szinte minden rá emlékeztet itt a városban és tegnap történt egy olyan incidens, ami eléggé kikészített. – mondtam. – A lényeg hogy… anyuékhoz költözök Amerikába.

Carter csak bambán nézett maga elé. Alig bírta ezt elhinni.

- Elmész? – szökött könny a szemeibe.

- Igen. – bólintottam és én is bekönnyeztem. Láttam, hogy sok minden akart volna mondani, marasztalt volna legszívesebben, és hisztizett volna, hogy nem hagyhatom itt, de e helyett csak ennyit mondott:

- Tudom, hogy ez neked a legjobb. – és átölelt. Ettől nagyon elkapott a sírás.  Ő is sírni kezdett és együtt sírtunk. Én igazából el is akartam menni és nem is.

- Annyira fogsz hiányozni. – sírt Carter.

- Nem meghalni megyek. – nevettem el magam sírás közben.

- Akkor is. Nem fogsz a hülye fejeddel nap, mint nap boldogítani.

- Én sem fogom látni a tiedét… meg hiányozni fog, hogy Frank itt ólálkodik majd. – nevettem el magam és eszembe jutott mikor rá nyitottam, vagy amikor nemrég egy száll bugyiban látott.

- Jaj, mesélte mi volt a konyhában. – nevetett fel. Én inkább elvörösödtem. Eléggé ciki volt.

- Akkor, nem gond? – kérdeztem meg.

- Miért lenne az? Tudom, hogy szar itt neked. Amúgy nincs esély rá, hogy még egyszer az legyen, mint előzőleg volt?

- Hogy újra összejöjjünk 5 hónap után? – kérdeztem mire bólintott. – Nincs. Nagyon megharagudott. Ez nem olyan szakítás volt, mint legutóbb. Az inkább szüneteltetés volt a kapcsoltunkban, mert nem voltunk biztosak egymásba. Ez rendes, igazi haragszomrád szakítás…

- Kár… mondjuk meg tudom érteni Niallt. Tudom, milyen mikor az csal, meg akit mindennél jobban szeretsz.

Lenéztem a szőnyegre…

- Nagyon szar érzés? – kérdezetem elhalt, furcsa hangon.

- Igen. Amit akkor éreztem nem hasonlítható semmihez… olyan szinten csalódtál egy szeretett emberedben, mint még soha. És nem tudja ezt az ember elfelejteni. Bármennyire is nem akarok, még haragszom rá.

- Szereted még?

- Nem. – válaszolt egyszerűen.  Kicsit elszomorodtam ettől, de hamar folytatta. – De ott van Frank, aki jobb Harrynél. Sokkal jobb. Vele nem félek, hogy félre lép vagy, hogy esetleg más jobban tetszik neki. Nála nem akarok megfelelni neki és másoknak.

- Akkor miért fogyózol?

- Magamnak nem tetszek… változtatni akartam az egész életemen miután Harryvel szakítottunk és ez tökéletes alkalom volt, hogy lefogjak.

Látta, hogy elszomorodtam. Nem akartam Niallnak fájdalmat okozni, nem akartam, hogy fájjon neki és csalódni kelljen bennem…

- De természetesen nem tudom, hogy Niall hogy érez, én így éreztem. –próbált feldobni, de nem igazán ment neki…

Aznap este még elmondtam anyáéknak az ötletemet és díjazták. Örültek, hogy oda megyek hozzájuk. Szerintem kicsit megnyugodtak, hogy egyetlen szem kislányuk nem fog egyedül és messze lakni tőlük. Alexa, Tiff és Carter csinált egy búcsút nekem (Bella már Japánban volt). Ott volt még Sarah, Liam, Zayn sőt, Carter meghívta Dylant, Nicole-t és Willt is. Irtó aranyosak voltak, hogy eljöttek. Alexa mellett Finn jött, de szerencsére Jack nem. Nem haragszom rá, mert én is ugyanolyan hibás vagyok, mint ő, de jobbnak láttam, hogy nem volt ott. Amúgy a buli fantasztikus volt. Csomót beszélgettünk, nosztalgiáztunk, viccelődtünk. Fantasztikus este volt. Csak Harryt, Louist és Bellát hiányoltam. Az utóbbi kettőt együtt érkezve. Sajnos ők szétmentek. Lou nagyon kiakadt Bellára. Szomorúnak tartottam, hogy így végezték ők is. A 4 biztosnak hitt párból egy tűnt elég tartósnak… Pont azok, akik fogadásból jöttek össze, vicces…

A reptérre Carter és Frank kísértek ki. Már be chackoltam és mentem volna, de előtte elkezdtem búcsúzkodni Cartertől. Frank egy padon ült, messze tőlünk és olvasott egy vékonyka könyvet. Carter és én is könnyeztünk és folyamatosan ölelgettük egymást.

- Aztán találj magadnak valakit Niall helyett! – mosolygott Carter, miközben kisírt szemivel nézett.

- Az lesz! – mosolyogtam rá. Ő is elmosolyodott.

- Na, nyomás. Lekésed még a repcsit! – vigyorgott.  Furcsa volt egyszerre nevetni és sírni látni. Még egyszer utoljára megöleltem közben hátra fókuszáltam. Frank minket nézett. Egy darabig néztük egymást aztán  intett egyet.

 Elmosolyodtam. Mikor vége lett az ölelésünknek megkértem Carert hogy várjon egy pillanatot. Oda mentem Frankhez. Nem tudtam mit akarok, csak felállt majd szorosan megöleltem.

- Ne merd megbántani Carter. – mondtam neki. Ő csak mosolyogva bólintott.

- Várj. – szólt utánam. – Akkor már nem utálsz?

- Nem. – ráztam a fejem mosolyogva. Frank bólintott majd visszakísért Carterhez és folyton beszélt, hogy mennyire, de nem akart, hogy haragudjak rá és stb. Kedves volt, aztán még egyszer hárman közös ölelést tartottunk majd mentem is. A repülőről kifelé bámulva jöttem rá, hogy most vége van. Az életem egy nagyon hosszú fejezete bezárult. Ez a fejezet nagyon szép volt, de közben fájdalmas is. Sokat tanultam belőle. Amint elhagytuk az országhatárt sírni kezdtem. Nehéz volt feldolgozni, hogy valaminek biztos vége van, amit eddig nagyon szerettem, de el kellett fogadnom. Semmi sem tart örökké…